Tudósítás az OTDK döntő három napjáról


A XXXIV. OTDK Tanulás- és Tanításmódszertani- Tudástechnológiai Szekciójának három napos rendezvényére Esztergomban került sor a Pázmány Péter Katolikus Egyetem Bölcsészet- és Társadalomtudományi Kar Vitéz János Tanárképző Központjának szervezésében. A szekcióban 22 tagozatot indítottak, amelyekre már szeptembertől jelentkezhettek a lelkes hallgatók.

A konferencia április 15-én, hétfőn kezdődött a hallgatók és a zsűritagok regisztrációjával. Az egyetem dísztermében a versenyen indulók a feliratkozás után átvették ajándékcsomagjukat és a kihelyezett hirdetőtáblákon elolvashatták a verseny menetével kapcsolatos lényeges információkat. 


A zsűri a regisztrációt követően egy értekezleten vett részt, ezalatt a versenyzők felkeresték a tagozatuknak megfelelő tantermet, hogy feltöltsék prezentációjukat a helyi számítógépre, és megismerkedjenek a másnapi verseny helyszínével. 


A megnyitó ünnepség délután négy órakor kezdődött a Szent Adalbert Központban, amelynek keretében elhangzottak az ünnepélyes köszöntések. A PPKE BTK prodékánja, Dr. Szilágyi Csaba beszédében a minőségi nevelés fontosságát hangsúlyozta, valamint azokat az újfajta kihívásokat, amelyekkel korunkban – különösen a katolikus – nevelésnek meg kell küzdenie, s melyekre bátor újításokkal kell válaszolni. A konferencia ügyvezető elnöke, Dr. Szőke-Milinte Enikő a határon túli, magyar felsőoktatás iránt érdeklődő fiatalokkal való személyes kapcsolattartás, és a hazai egyetemekről és oktatási rendszerről való tájékoztatás fontosságát emelte ki. Felszólalt továbbá Bánhidy László, Esztergom alpolgármestere, Dr. Gloviczki Zoltán, a szekció elnöke és Dr. Pusztai Gabriella, az Országos Tudományos Diákköri Tanács alelnöke. 


Dr. Fűzfa Balázs irodalomtörténész, az ELTE Savaria Magyar Irodalomtudományi Tanszék oktatója a korszerű oktatási módszerek jelentőségét hangsúlyozó előadása során a lehetőségek sokféleségére József Attila egyik versének játékos megtanításán keresztül világított rá.

Az ünnepélyes megnyitó után a fogadásra a Prímás Pince hangulatos termében került sor, ahol a résztvevők egy kis időre elfelejthették a rájuk váró próbatételt és egymással ismerkedve, kellemes légkörben fogyaszthatták el ízletes vacsorájukat. Esti programként a rendezők egy éjszakai városi city trail futást szerveztek, amelyre a hallgatók mellett a vállalkozó szellemű zsűritagok is beneveztek. A résztvevőknek egy kijelölt útvonalon feladatokat kellett teljesíteniük az egyetem környékén, amelynek köszönhetően nemcsak a kocogás, hanem az esztergomi utcák éjszakai látványa is felvillanyozta a versenyzőket a másnapi megmérettetésre.


Második nap

Az Esztergomban megrendezett OTDK Tanulás- és Tanításmódszertani, Tudástechnológiai Szekció második napján a Roska Tamás-előadássorozat részeként Fűz Nóra, a Szegedi Tudományegyetem tanársegédje tartott előadást az iskolán kívüli színterek hatásáról. Az előadó egy általuk végzett kísérletet mutatott be, melyet annak apropóján végeztek, hogy az általános iskolás gyerekek körében a tantárgyakkal kapcsolatos attitűdök negatív irányba változnak, vagyis csökken a tanulás iránti motiváció. Abból a célból kezdtek vizsgálatokat végezni, hogy a jelenséget előidéző okokat feltárják. A kutatók azt állítják, hogy az iskolai környezetnek kritikus szerepe van a tanulók tanulási kedvének alakulásában, ezért ennek javítására alkalmas lehet az iskolán kívüli tanulás, vagyis az informális tanulás, ami többek között múzeumok, laboratóriumok látogatását jelenti. Ez ugyan nem válthatja fel a tantervi tanulást, de színesítheti azt. A vizsgálat alapján elmondható, hogy a résztvevő diákok élvezték az iskolán kívüli programokat és szívesen vennének részt több ilyen jellegűben, sajnos azonban pénzhiány miatt ezek a foglalkozások csak korlátozott számban valósíthatók meg. Ugyanakkor a skandináv országokban lényegesen több alkalommal mennek a gyerekek külső helyszínre tanulni, ami nagyobb hatékonyságot eredményez.

A nap második programja keretében az OTDK-n részt vevő középiskolások kreatív drámafoglalkozáson vettek részt. Ebben a középiskolások között először szerepeket osztottak szét, aztán jelmezek segítségével el kellett eljátszaniuk egy görög dráma részletét. 


Ebéd után folytatódtak a hallgatói tudományos előadások. Ennek keretében egy olyan témájú tagozatot látogattunk meg, ahol a résztvevők a matematika oktatás hatékonyabbá tételére kínálnak lehetőségeket különböző, általuk tesztelt módszerek segítségével. Az egyik előadó egy olyan applikációt szeretne létrehozni, ami már kisgyerekkortól kezdve fejlesztené a gyerekek logikai képességét. A vizsgálat többek között arra is kereste a választ, hogy miért okoz nehézséget a gyerekeknek a matematika tanulása. Egy másik résztvevő a SET kártya segítségével dolgozott ki módszert a matematika hatékonyabb elsajátítására, konkrétan a kombinatorika tárgykörében. A kártyát Marsha Jean Falco találta fel, és 1991-ben kezdték el árulni. Óriási sikere volt, többek között azért, mert a szabályok könnyen érthetőek. 


A második nap végét táncház zárta, ahol a résztvevők egy pohár finom bor mellett kiereszthették a gőzt és beszélgethettek egymással. Az eseményt Gloviczki Zoltán, az Oktatási Hivatal és a szekció szakmai bizottságának elnöke nyitotta meg a Prímás Pincében, utána pedig a Muzsikás együttes koncertezett, megalapozva ezzel a kiváló hangulatot.


Záró nap - eredményhirdetés

Az OTDK Tanulás- és Tanításmódszertani-Tudástechnológiai Szekció háromnapos döntőjének utolsó napján a záróesemény már a délelőtti órákban kezdetét vette. A Szent Adalbert Központ dísztermében tartott eredményhirdetés előtt dr. Szendrő Péter, az OTDT elnöke értékelte a rendezvénysorozatot, valamint az elmúlt két napban elhangzott 147 előadást. A bevezető rész után délelőtt 11.00 órától megkezdődött az eredményhirdetés és a díjak kiosztása, amelyet dr. Gloviczki Zoltán és Ft. Dr. Fodor György dékán adott át. Végül, a rendezvény méltó zárásaként Dr. Nemesi Attila László, a PPKE BTK dékánhelyettese, a Magyar Nyelvészeti Tanszék egyetemi docense átadta a stafétát a XXXV. Tanulás- és Tanításmódszertani –Tudástechnológiai Szekció szervezőjének. A háromnapos esztergomi konferencia a Himnusz közös eléneklésével zárult. Ezután a déli harangszó kíséretében megkezdődött az utolsó közös ebéd elfogyasztása. A kora délutáni órákban végül mindenki jó hangulatban, tele élményekkel és tapasztalatokkal hagyta el Esztergom városát. 



Megjegyzések

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Ötletesen újragondolt baglyok

Az OTDK története - 3. rész