"Elégedett vagyok a beadott munkámmal"



Már csak tíz nap és itt az OTDK Tanulás- és Tanításmódszertani – Tudástechnológiai Szekciójának a döntője. Józsa Kittivel, a Pázmány Péter Katolikus Egyetem hallgatójával beszélgettem a prezentációra való felkészülésről.


Hamarosan megérkeznek a beadott munkák bírálatai. Mit vársz az értékeléstől?


Nagyon félek, hogy milyen kritikákat fognak megfogalmazni, de nyilván építő jellegűnek fogom venni és igyekszem majd beépíteni az előadásomba is.


Ha lenne rá lehetőséged, változtatnál valamit a dolgozatodon?


Megmondom őszintén, hogy nem. Meg vagyok elégedve a beadott munkámmal és reménykedek abban, hogy ezt a zsűri tagjai is hasonlóan fogjak látni és értékelni.




Hogyan készülsz az áprilisi döntőre? 

Elsősorban lélekben próbálok ráhangolódni, illetve az egyetem szervezett különböző előadásokat, amiken részt vettem. Az ott elhangzottakat igyekszem beemelni az előadásomba és a prezentációmban is.


Milyen szempontokat tartasz fontosnak, amikre oda kell figyelned a bemutatód során?


A beszéd elengedhetetlen eleme az előadásnak. Sajnos nagyon le tudok blokkolni nagy közönség előtt, éles szituációkban, úgyhogy erre próbálok nagyobb hangsúlyt fektetni a felkészülésem során. Ha bármi váratlan kérdés érkezne felém a zsűritagoktól, akkor minél gyorsabban, választékosabban-, és összeszedetten tudjak reagálni és válaszolni.


Mit tartasz lényeges elemnek a prezentációdban, amit be kell mutatni?


A hipotézist nagyon fontos ismertetni, vagyis a kutatási kérdésemet. Az is elengedhetetlen az előadásomból, hogy kitérjek arra, mire jutottam, mi lett a végeredménye a vizsgálatomnak. Nagy vonalakban a szerkezetet is szeretném bemutatni, azt, hogyan építettem fel a prezentációm. Viszont részletesebben nem gondolnám, hogy bele kéne mennem, úgy gondolom, hogy arra majd rákérdeznek a bírálók, ha pontosabb elemekre kíváncsiak.


Hogyan segítette a konzulensed a munkád?

Készségesen állt mindig a rendelkezésemre. Rengeteg tanáccsal látott el, útmutatást adott, ezúton is köszönöm neki a segítséget.


Miért jelentkeztél az OTDK-ra? Mit vársz a versenytől?


Nálam ez nem egy tudatos jelentkezés volt. Szakdolgozati témát kerestem és az előbb elmondott témában már annyit kutattam, hogy úgy gondoltam, megpróbálom. Az OTDK-t fantasztikus lehetőségnek tartom, mert az előadói készségemet tudom fejleszteni. Nem mindennap nyílik arra alkalom, hogy több száz ember előtt mutassunk be egy kutatást.


Végezetül, mi a tanácsod a jövő évi OTDK jelentkezőknek?

Mindenképpen próbálják ki magukat, mert ezzel csak nyerhetnek.

Megjegyzések

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Ötletesen újragondolt baglyok

Tudósítás az OTDK döntő három napjáról

Az OTDK története – befejező rész: a rendszerváltás után